Emulziók
Milyen alapanyagokból épül fel egy kozmetikum?
Kozmetikumaink nagy részét ún. emulziók teszik ki. Az emulzió nem más, mint egy vízfázis és egy zsírfázis változó arányú, stabil keveréke. Mivel azonban a víz és a zsír kémiailag nem tud összekapcsolódni, szükség van egy ún. emulgátorra, amely a kapocs szerepét ellátja és egy részével a vízmolekulákba „kapaszkodik”, másik részével pedig a zsírmolekulákhoz kapcsolódik. Egy emulzió három alapvető kelléke tehát: víz, olaj (zsír), illetve egy emulgátor. A kozmetikumok előállításához desztillált vizet használunk, a csapvíz nem felel meg erre a célra.
Léteznek ún. kvázi emulziók is, ahol nem szükséges emulgátor ahhoz, hogy egy krém, vagy egy lotion létrejöhessen. Ilyen az ún. hűtőkenőcs (cold cream), ahol a zsírszerkezet csak magába zárja a vizet, de nem kapcsolódik hozzá kémiailag, ill. a különböző gélek, ahol a vizes gélstruktúra zárja magába az olajokat. A tisztálkodáshoz használatos kozmetikumok - samponok, tusfürdők – két fő fázisból állnak, vízből ill. mosóaktív anyagokból (tenzidek).
Egy emulzió a következő alapelemekből áll:
|
ZSÍRFÁZIS olaj + emulgátor |
|
VÍZFÁZIS
desztillált víz
|
Ez az emulzió egy tejszerű, kissé vagy nagyon folyékony anyag lesz (emulgátortól függően). Ha azt szeretnénk, hogy az emulziónk testesebb, sűrűbb legyen, akkor a zsírfázishoz úgynevezett konzisztencianövelőket kell adnunk. A természetes kozmetikumokban ezt a szerepet a különböző vajak (shea vaj, kakaóvaj, stb), a méhviasz, ill. a zsíralkoholok (pl. cetilalkohol) látják el. Az ily módon kiegészített emulziónk így néz ki.
|
ZSÍRFÁZIS olaj + konzisztencianövelők + (shea vaj, kakaóvaj, méhviasz, cetilalkohol) + emulgátor |
|
VÍZFÁZIS
desztillált víz
|
Ha azt szeretnénk, hogy az emulziónk sűrűbb legyen ugyan, de kisebb mértékben ill. egyáltalán ne tartalmazzon zsírokat (pl. zsíros bőr esetén), akkor sűríthetjük az emulziónkat csekély mennyiségű gélesítő anyag hozzáadásával, melyet a vízfázishoz számítunk, de egy krém elkészítése során receptúrától függően a zsírfázisba is keverhetünk. A natúrkozmetikumok gélképző anyaga általában a xantan.
|
ZSÍRFÁZIS olaj + (konzisztencianövelők) + emulgátor
|
|
VÍZFÁZIS
desztillált víz
+
gélképző anyag (xantan)
|
Ha kozmetikumunkat nem hűtőben szeretnénk tartani és 5 napon belül felhasználni, akkor tartósítanunk kell. (A vízfázist nem tartalmazó balzsamokat, ajakápolókat nem szükséges tartósítani.) A tartósítószert a majdnem teljesen lehűlt, kész emulzióhoz adjuk. A házi natúrkozmetikumok tartósításához alkalmazható anyagokról (pl. alkohol) és a tartósítás szerepéről a Tartósítás menüpontban olvashat többet.
|
ZSÍRFÁZIS olaj + konzisztencianövelők + (shea vaj, kakaóvaj, méhviasz, cetilalkohol) + emulgátor |
|
VÍZFÁZIS
desztillált víz + gélképző anyag (xantan) + tartósítószer (alkohol)
|
Ha az egyszerűbb krémektől továbblépnénk, gazdagíthatjuk natúrkozmetikumainkat különbözőhatóanyagokkal is. A legegyszerűbb módja ennek, ha víz egy részét vagy egészét valamilyengyógynövénypárlattal, alkoholos kivonattal vagy aloe verával helyettesítjük. Szintén a víz egy hányada helyett tehetünk a kozmetikumainkba nedvességmegkötő anyagokat, mint pl. a növényi glicerin, vagy a hialuronsav. A tejsavnak nedvességmegkötő szerepe mellett a bőrbarát PH érték beállításában van fontos szerepe. Az E-vitamin és a panthenol fontos bőr- és hajápoló vitaminok, melyekkel szintén kiegészíthetjük krémjeinket. Még luxuskozmetikumok előállítására is van lehetőség liposzómák segítségével. Végül, de nem utolsósorban illóolajakkal illatosíthatjuk kozmetikumainkat, melyek közül sok antiszeptikus hatású is. Krémünk egészen fejlett változata tehát így néz ki.
|
ZSÍRFÁZIS olaj + konzisztencianövelők + (shea vaj, kakaóvaj, méhviasz, cetilalkohol) + emulgátor |
|
VÍZFÁZIS
desztillált víz, gyógynövénypárlat, alkoholos kivonat, aloe vera + hatóanyagok glicerin, hialuronsav, vitaminok, liposzómák + gélképző anyag (xantan) + tejsav (PH érték!) + tartósítószer (alkohol) + illóolajak
|
Forrás: Cosmio.hu